A felsővárosi református templomban tartotta az Octavian Goga Általános Iskola magyar tagozata idei karácsonyi ünnepségét. A rendezvényen jelen volt a belmonostori RMDSZ választmánya, aki az idén is karácsonyi csomagokkal lepte meg az iskolásokat. A rendezvényről részletesebb beszámoló a kolozsvári Szabadség napilapban jelent meg, december 18-án:
| Iskolások karácsonyi ünnepe a templomban | |||
|
|||
|
Akárcsak tavaly, az idén is a felsővárosi református templomban tartották meg karácsonyi ünnepségüket az O. Goga Általános Iskola magyar tagozatos diákjai.
Barta Kinga igazgató-helyettes lapunknak elmondta: idén szeptembertől a monostori Ion Creangă Általános Iskolába járó magyar diákokat átköltöztették az Octavian Goga Általános Iskolába, ahol Ioan Florin Pop iskolaigazgató mindenben támogatta a magyar tagozatot. „Kívánom, hogy az együtt töltött ünnepi pillanatok lelkünkbe vésődve szeretetet sugározzanak, gyermekeink énekei pedig jussanak el szívünkbe. Hiszünk abban, hogy a monostori magyarságnak akkor lesz biztos jövője, ha az egyház és az iskola együttműködik” – mondta el Barta Kinga, majd azt kérte: adjon Isten a jelenlévők számára bölcsességet, amely által élni tudnak a meglévő lehetőségekkel, illetve, hogy Jézus adjon erőt a monostori magyarságnak az összetartáshoz. Először az elemisták kedveskedtek műsorral a közönségnek: Kádár Erika tanítónő elsősei verset mondtak és énekeltek, Heltai Ibolya, a másodikosok tanítónője növendékeit az éneklés mellett ünnepi gyertyagyújtásra tanította meg. A III. B.-sek népviseletben betlehemes játékot adtak elő Manases Mária-Magdolna tanítónő irányításával, míg a III. C. osztályt tanító Békésy Aranka kisdiákjai énekkel és verssel örvendeztették meg a közönséget. Furulyaszóval, gitárkíséretes énekkel köszöntötték a jelenlévőket Ábrám Gizella tanító IV. B.-s növendékei, míg Sallak Erika, a IV. C. tanítónője karácsonyfát díszített tanítványaival. Az V–VIII. osztályosok kórusa Juhos Aranka zenetanár irányításával lépett fel, Kálmán-Pali Kinga és Kovács Adrienne vallástanárok nyolcadikosai pedig betlehemes játékkal arattak sikert. Az eseményen részt vett László Attila alpolgármester, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Fekete Emőke, a megyei tanács alelnöke, valamint Csoma Botond városi tanácsos is. László Attila beszédében hangsúlyozta a monostori iskola erős és színvonalas oktatását, és megköszönte a szülők és pedagógusok bölcs összefogását, amelynek létrejötte nélkül a monostori iskola most nem ilyen szinten állna. Jelen voltak továbbá a belmonostori és külmonostori RMDSZ-kerületek képviselői, akik felvállalták az iskola támogatását és a jövőre I. osztályba iratkozó magyar gyerekek szüleinek a tájékoztatását. A műsor végén Kötő József, Máté András és Pálfi Zoltán Kolozs megyei RMDSZ-es képviselők, a két kerület, valamint Ambrus Ádám és Coltea Tibor jóvoltából minden gyerek ajándékot kapott. Barta Kinga igazgatóhelyettestől azt is megtudtuk, hogy az O. Goga Általános Iskolában sokkal jobb körülmények közepette folyik az oktatás, mint a I. Creangă Általános Iskolában. Például Ioan Florin Pop, a Goga-iskola igazgatója engedélyezte azt, hogy a magyar gyerekek délutánonként gitározni és furulyázni tanulhassanak, továbbá néptánc-csoport is alakult. Barta Kinga ugyanakkor köszönetét fejezte ki Kállay-Miklós Csaba református lelkipásztornak, aki másodszor bocsátotta az iskola rendelkezésére a karácsonyi ünnepély lebonyolítására a templomot. |